Jutalmaztuk a legjobb kollégáinkat
2024.01.05. | olvasási idő: 6 perc.
Az év vége mindig kihívást jelent a vállalatok humán erőforrásért felelős osztályainak. A karácsony és az újév megérkezésével, az adott év lezárásával a szervezetek szeretnének valami pluszt adni a kollégáknak, megköszönni, hogy a csapat részei, személyükkel és munkájukkal hozzáadnak a közös értékekhez.
Ennek az egyik leggyakoribb formája a különböző elismerések, díjak kiosztása. A Tisza Automotive számára kiemelt jelentőségű a kollégákra való odafigyelés. Ebbe beletartozik az is, hogy kollégáinknak minden decemberben megköszönjük a munkájukat és azokat, akik kiemelkedő teljesítményt nyújtottak, külön is megjutalmazzuk.
Az ilyen elismerések kiosztása többféle pozitív hatással is lehet a vállalat tevékenységére. Egyrészt, növeli a kollégák motivációját, jobban fognak teljesíteni, ha azt érzik, elismerik a munkájukat. Másrészt, ezzel a csoporton belüli összetartozás, a csapategység is javítható. A kisebb csapatoknak jól esik, ha a soraikból valakit kiemelnek, megdicsérnek.
Az sem mellékes, hogy az év dolgozója díjaknak külső hatása is van, ugyanis növelik a vállalat jó hírnevét és vonzerejét a potenciális új kollégák számára. Egyben, ezáltal a dolgozók is kapnak egy ösztönzést a további fejlődésre, ami után a karrierlétrán is előrébb léphetnek.
Illetve, a díjak kiosztásának van egy lélektani hatása is. Az év végi karácsonyi ünnepség keretében, kötetlen hangulatban átadott elismerés növelheti a munkások érzelmi elköteleződését is a vállalat iránt.
2023-ban ők voltak a legjobbak
A Tisza Automotive számára a dolgozói elégedettség kiemelt helyen áll, éppen ezért a legjobbak minden évben díjat kapnak.
A művezetők, műszakvezetők és HR kollégák minden évben megkapják az Év Dolgozója és a TiszaBEST díjakat. A 2023-as évben a következő személyek érdemelték ki ezt a díjat:
A zentai gyár legjobb művezetője: KRSPOGAČIN Jovan
Az óbecsei gyár legjobb művezetője: KOVAČEV Mirjana
A nagykikindai gyár legjobb művezetője: GAJIN Verica
A Tisza Automotive vállalat legjobb művezetője: HUSZÁK Tünde
A Tisza Automotive vállalat legjobb HR-ese: ISTVÁN Ervin
A Tisza Automotive legjobb minőségirányítási műszakvezetője: HORVÁTH Róbert
A TiszaFLEXY díj nyertese: ERDÉLYI Zsuzsanna
Nem feledkeztünk meg a termelésben dolgozó kollégáinkról sem, közülük 2023-ban a következő személyek kaptak elismerést:
Az év zentai feltöltője: BRDARIĆ Dragoslav
Az év óbecsei feltöltője: JAKEMIV Dejan
Az év nagykikindai feltöltője: KOVAČ Goran
Az év zentai dzsampere: GUBA László
Az év óbecsei dzsampere: OGNJENOVIĆ Nikola
Az év nagykikindai dzsampere: MIHALJ Malvinka
Az év zentai operátorai: PETER Klaudija, BOGATIĆ Marko
Az év óbecsei operátorai: OLÁH Oszkár, VUJACKOV Jelena
Az év nagykikindai operátora: MILIĆEV Svetlana, SELIĆ Sanja
Az év zentai előkészítős operátora: GERGELY Aliz
Az év óbecsei előkészítős operátora: MARINKOV Nada
Az év nagykikindai előkészítős operátora: BERTA Branislavka
Az év zentai javítója: TORMA Szilvia
Az év óbecsei javítója: BARNA TALLÓS Viktórija
Az év nagykikindai javítója: KENEŠKI Branislav
Az év zentai hegesztője: GRUJIĆ Dušanka
Az év óbecsei hegesztője: BARAČKOV Emina
Az év nagykikindai hegesztője: KRASIĆ Timea
Az év zentai raktárosa: KERTÉSZ Ákos
Az év óbecsei raktárosa: PERIĆ Dragan
Az év nagykikindai raktárosa: TURUDIJA Sanja
Az év zentai karbantartója: ÖZVEGY László
Az év óbecsei karbantartója: PALATINUS Róbert
Az év nagykikindai karbantartója: BÓKA Károly
A segédszemélyzet legjobbja Zentán: RÁC SZABÓ Stojanović Erzsébet
A segédszemélyzet legjobbja Óbecsén: BUDAI Danilo
A segédszemélyzet legjobbja Nagykikindán: VREBALOV Dalibor
Az év team leadere Zentán: POPOV Daliborka
Az év team leadere Óbecsén: SAVIĆ Mirjana
Az év team leadere Nagykikindán: NOSIĆ Danijela
Az év sori minőségellenőre Zentán: HORVÁT Kszénia
Az év sori minőségellenőre Óbecsén: ARSENOV Andrea
Az év sori minőségellenőre Nagykikindán: SIVČEV Boris.
AKTUÁLIS HÍREK
KARRIER
KAPCSOLATOK
© Tisza Automotive & Izrada web sajta, SEO Optimizacija Sajta, Adatvédelmi irányelvek. 2023. All rights reserved.